hat - a megfelelő szólás

Remélem mindenki tűkön ült a rész érkezését várva. Nos gondolom, azért nem, de nem fontos. A videót lent megtekinthetitek az előző bejegyzésben (ha még nem látta volna valaki). És a történet végre, -ahw igen- kezd eljutni arra a pontra amit már vártam. Ez a legjobb, jujci! És mellékesen eddig a történetet egy évadosra terveztem, plusz néhány kiegészítő rész, de végül a két évad mellett döntöttem, mert úgy vélem az első évad vége, nem méltó befejezés a történet szempontjából. Nos lehet örülni vagy esetleg bánkódni a plusz egy évad miatt. Mindenesetre én jobbnak látom így:) A részhez pedig jó olvasást kívánok.
Cseresznye

A fejem olyan nehéz, hogy úgy érzem képtelen vagyok felemelni a párnáról ráadásul annyira fáj, hogy majd szétrobban. A szám ki van száradva. A térdem sajog. A testem tompán süpped bele az ágyba. A szemhéjam nehéz, úgy érzem az elkövetkező fél évben nem bírom, majd kinyitni a szemem. Összerezzenek, amikor az arcomat csípi valami. Valami hideg. Közel sem, olyan erős a fájdalom, mint a fejemben vagy a térdemben így hát nem foglalkozok vele különösebben. Csak fekszek ott az ágyon mozdulatlanul miközben a csípős anyaggal lágyan simogatják az arcomat. A csípős fájdalom kezd egyre elviselhetőbbe válni, már nem fáj annyira. Így pedig már tudok koncentrálni a finom mozdulatokra, amivel az arcomat ápolják. Olyan figyelmes, édes. Szeretettnek érzem magam tőle. Mintha simogatnának, vigyáznának rám nehogy össze törjek. Kellemes érzés. Megnyugtató. Simogató.

Egy kéz néhány tincset simít ki az arcomból, majd a tenyerét finoman végigsimítja az arcomon. Az érzékszerveim rögtön küldik az agyam leghátsó zugába az információt a mentol illatról. A szemeim pedig rögtön kipattannak. Harry lágyan elmosolyodik és a hüvelykujjával simít végig az arcomon. A fejét félre dönti és úgy néz végig az arcomon. Lágyan. Úgy, hogy a lelkem egyszerre lángol fel és olvad el. Elképesztő gyorsasággal képes megváltoztatni a nyugalmi állapotomat ez a fiú. Már ijesztően gyorsan! Kezével megtámaszkodik az oldalamnál, közel hajol és egy lágy puszit nyom a homlokomra. Az arcomat az övé felé fordítom. Elmosolyodik. Csöpög a szívem. Megolvadt. Érzem, ahogyan a lelkem legmélyén szépen lassan elolvadok és óvatosan darabokra hullok. Ó, Harry. A szemeim lecsukódnak, amikor az orromra is egy apró puszit nyom. Ellazulok. Azt akarom, hogy Harry feküdjön be velem az ágyba és folytassa azt, amit most csinál. Sohase hagyja abba. Nem akarom, hogy abba hagyja. Azt akarom, hogy örökre ilyen maradjon. Bár tudom, hogy Harrytől nem várhatok el ilyesmit. Akkor csak azt kérem, hogy még egy percig maradjon ilyen. Nem kell nekem sok belőle. Csak egy icipici. Nem kérem lehetetlenre, csak arra hogy foltozza be az összetört szívemet. Azt a szívet, amit már ő tört össze egy párszor az elmúlt időben. Arra kérem, hogy ragasszon meg, varrjon össze, tegyen fel a polcra és vigyázzon rám úgy, mint egy műkincsre. Kezeljen úgy, mintha pótolhatatlan lennék. Akarom ezt. Akarom, hogy számítsak neki. Akarom. Mindennél jobban. És most akarom, ebben a pillanatban.
Felső karját szorítva húzom magam egy szintbe vele. A pillantásunk összeakad. Ismét. Minden alkalommal, amikor a szemébe nézek elolvadok és darabokra hullok. Nem tudom mi ez, nem tudom miért váltja ki ezt belőlem,de imádom! Legszívesebben egész életemben csak széthullanék és elolvadnék, miatta. Az ajkaim remegnek, amikor lágyan simítom az övére. Óvatos vagyok. Most először fordul elő, hogy én csókolom meg őt és nem fordítva. Apró kezemmel erősen kapaszkodok felkarjába miközben ajkaimat az övéire préselem. Beszívom az illatát, elraktározom magamban a pillanatot, ha esetleg pár pillanat múlva vége lenne. De nincs vége. Harry a hasamra simítja a kezét és ujjait szétnyitja. A bensőm megremeg és egy pillanatra megszakítom a csókot. Viszont ő rögtön újra táncba hívja az ajkaimat. Egyre erősebben kell, hogy kapaszkodjak, mert úgy érzem mindjárt elájulok. Harry nyelvével végigsimít alsó ajkamon én pedig engedem, hogy elmélyítse a csókunkat. Jobb kezemmel a vállába kapaszkodok meg, miközben ő felhúz addig, hogy nekem kell letekintenem rá. Ajkaink elválnak egymástól. Pihegek az előző csókunktól. Ő is szaggatottan veszi a levegőt. A homlokomat az övéhez illesztem. Lehunyom a szemem és az ajkamat az övére illesztem egy másodperc erejéig. Én nem úgy tervezem, viszont ő elhúzódik. A tekintetét az ablakra irányítja, ezzel megszakítva a szemkontaktust. A kezét ami eddig a hasamon pihent kihúzza a pólóm – vagyis az ő pólója – alól és engem eltolva kimászik az ölelésemből.
Hát persze! Egy másodpercig nem imádkoztam azért, hogy maradjon még így egy pillanatig. Egyetlen egy másodpercig! És tessék. Itt van. Máris elhúzódik, felpattan az ágyról és kiszalad a szobából.
Legalábbis én azt hittem, hogy ezt teszi. De ennél sokkal rosszabb dolgot tesz. Elkapja a felkaromat és erősen ránt magához. De nem egy csókra – sajnos. A tekintetem az övével egy szintbe kerül. A bensőm ismét megremeg a tekintetétől, de ebben a pillanatban inkább a félelemtől, mint a boldogságtól.
- Ha nem fogsz normálisan enni, akkor esküszöm az életemre kiteszem a szűrödet. Nem azért ajánlottam fel a segítségemet, hogy aztán a gyerekem ne legyen egészséges, mert te nem eszel normálisan. Értve vagyok? - sziszegi a fogai között. A gyomrom rögtön nagyon picire zsugorodik. A végtagjaim elkezdenek remegni és ismét sírhatnékom van. Szuper. Megint.
- Megértettél Del?
- Igen megértettem, csak engedj el. Ez fáj! - kiáltok fel, amikor sokkal erősebben szorítja a karomat. Egyszerűen ellöki a tenyerétől a felkaromat, mintha leprás lenne, vagy az Isten tudja mi. Gyönyörű vagy Harry Styles. A szemembe gyűlő könnyeket visszapislogom és a felkaromat simogatom annak érdekében, hogy hátha enyhíteni tudom azt a csípős fájdalmat. Hallom ahogyan Harry nagyot sóhajt, majd érzem, hogy az ágy pessüpped mellettem. Most én fordítom a tekintetem az ablak felé. Nem vagyok képes rá nézni. Félek. Félek, hogy ismét ellágyul a szívem. Biztos vagyok benne, hogy megtörne. Megtöri a jegemet. Úgy, hogy nem is áll szándékában. Olyan hatással van rám, mint még soha senki ezen a világon. Megszelídít. Eléri, hogy meghunyászkodjak, csendben maradjak, hallgassak rá, azt tegyem amit ő akar. Nem tudom, hogy képes ezt elérni, de egyszerűen csak rám kell pillantania és én pedig automatikusan behódolok neki és teszem azt amit mond. Ezt viszont nem a félelem teszi velem. Hiszen én semmitől nem féltem még annyira, hogy átadjam neki az irányítást. Az életemet mindig is a saját kezemben tartottam a félelemmel szemben. Amikor gyerekkoromban féltem a sötétben, akkor rávettem magam az éjjeli lámpa lekapcsolására és addig feküdtem ott a plafont bámulva, amíg az álom rám nem talált. Addig néztem farkasszemet a félelmeimmel amíg azok sarkon nem fordultak és menekültek el előlem. Mindig legyőztem mindent!
Most viszont még csak szándékomban sem áll ellenkezni. Meg sem fordul a fejemben, hogy nemet mondjak neki. Olyan, mintha belém lenne építve az egyetértés, a tisztelet. Semmi okom nincs rá, hogy tiszteljem őt. Viszont nem vagyok képes rá, hogy másképp érezzek. Ez ellen egyszerűen nem tudok tenni, nincs mit tenni. Ellene elveszítem a csatát.
Pont úgy, ahogy a könnyeim ellen is, amik ismét utat törnek az arcomon. Elegem van. Mindenből! A sírásból, , a terhességből, magamból, Harryből és úgy pusztán abból, hogy létezem. Most mindennél jobban vágyom arra, hogy nyugodtan lebeghessek valahol innen nagyon messze. Az öntudatlanság félhomályában, ahol nem kell foglalkozni semmivel. Ahol nyugodt minden, békés, tiszta, egyértelmű. Ahol nem kell küzdenem, mert már minden csatát megnyertem. Bárcsak már ott lehetnék, bárcsak ezt Harry is megértené. Bárcsak felfogná, hogy én nem akarok rosszat. Én nem akarok rosszat! Én szeretem a babámat! Mindennél jobban szeretem. Én csak, egyszerűen kimerült vagyok, én csak pihenni akarok, nyugodtan. Bárcsak megértené.
Hirtelen hangosan zokogok fel. A kézfejemmel szorgosan törlöm le az arcomon lefolyó könnycseppeket, de azok megállíthatatlanul csordulnak végig kerek arcomon. Olyan, mint valami vízesés. Mint akinek egyetlen feladata van : elárasztani a könnyeimmel az egész világot!
Harry testét érzem az enyém mellett. Teste forrósága betakarja az enyémet. Elrepít egy másik helyre, ahol nincs több szomorkodás, sírás, bánkódás, önmarcangolás. Oda, ahol béke van és nyugalom. Ezért pedig hálás vagyok neki. Ismét hálás vagyok. Pedig egyáltalán nem érdemli meg! Egy mocskos szemétláda. A világ legnagyobb pöcsfeje.
És, azt hiszem én kötődöm hozzá. Túlságosan kötődöm. Nem engedhetem, hogy ilyen közel kerüljön hozzám, hiszen még jobban tönkretesz. Össze fogok törni. Darabokra fogok hullani. És jobban fog fájni, mint eddig bármi más. Így is annyit bántott már engem. Kell ez nekem? Ez a borzalmas szenvedés? Hát nem ártott már így is éppen eleget? Nem kéne már ezt az egészet abbahagynom és belátnom, hogy semmi értelme? Nyugodtan élnem az életem mellette anélkül, hogy bármivel is foglalkoznék?
De valószínűleg, ezt kéne tennem. Viszont egyszerűen nem vagyok rá képes. Egyszerűen nem tudom megcsinálni. Nem tudok, nem törődni a szavaival, nem tudok nem elolvadni, amikor rá pillantok, nem tudok nem kiborulni, amikor valami sértőt mond vagy tesz. Nem tudom miért de nem tudok nem törődni vele. Tudom, hogy megfogom égetni magam és ha így lesz, nos hát akkor azt meg is fogom érdemelni. Viszont nincs más választásom. Ki kell tartanom. Ki fogom bírni. Hiszen én mindent legyőzök. Minden félelmemmel szembe szálltam eddig! Ezután is így teszek. Mindent legyőzök. És Harry sem lesz számomra akadály. Nem, nem fog kifogni rajtam.
Szépen lassan hagyom abba a zokogást, miközben a fejem még mindig a vállán pihen és ő még mindig finoman simogatja a hátamat. Mégis, hogyan változhat meg ilyen hamar a hangulata? Olyan idegesítő! Kiakasztó. Szerintem ki kéne vizsgáltatnia magát. Biztos vagyok benne, hogy ez nem normális viselkedés! Mikor úgy látszik, hogy a könnycsatornáim elapadtak, akkor Harry megpróbál elhúzódni, de én a csuklóját markolva tartom őt vissza. Nem! Most nem fog kisétálni a szobából. Nem fog itt hagyni engem egyedül. Nem fogom neki engedni. Ezek után biztosan nem. Nekem is van eszem!
Még a könnyektől csillogó szemekkel nézem értetlen tekintetébe. Megpróbálok veszteg maradni. Nem. Most nem! Nem engedem, hogy elvegye az eszemet. Ki kell tartanom. Nagyot sóhajtok és egy pillanatra félre pillantok. A következő pillanatban viszont az ajkaimat erősen nyomom az övéire. Nem olyan ez, mint az előző csókjaink. Azok óvatosak voltak. Eddig édesnek és lágynak véltem őket. Viszont most sokkal inkább mondanám:
Számítónak.
Igen, számító, piszok kis görény ez a srác, hiszen tudta, hogy mire számíthat. Hogy majd a lelkem mélyéig el fogok olvadni és meg fogja kapni, azt amire vágyik. Viszont nem, többé nem! Most én diktálok és csak annyit fog kapni, amennyit én akarok adni neki. És akkor, amikor én úgy döntök, hogy adok neki.
Így hát hirtelen pattanok az ölébe és simítok végig izmos karján. Ajkain egy halk hörgés szalad ki, amire elmosolyodok. Ajkaimat erősen tapasztom az övére, miközben az ingét széttépem rajta. Kezeimet a nyaka köré kulcsolom és sokkal szorosabban húzom őt magamhoz. A fejét felfele biccenti, hogy még többet kapjon a csókból. A csípőmet az ővéhez dörzsölöm miközben hátradőlök a csókban. Ő pedig dől velem. Kezeit a hátamra tapasztja úgy tart szorosan magához. Ajkaim vad ritmusban szüntelenül csókolják az övéit. A lábaim erősen zárják közre a csípőjét. Nem, ez határozottan más, mint az eddigi csókok. Ez különlegesebb, vadabb, érzékibb, ezerszer jobb. Azért, mert én irányítok.
Érzem, hogy tetszik neki a dolog.
És éppen ezért pattanok le hirtelen róla. Nem foglalkozok értetlen pillantásával. A hajamat a fülem mögé igazítom és nyugodt léptekkel hagyom el a szobáz. Becsapom magam mögött a hálószoba ajtaját. Mosolyogva baktatok le a lépcsőn miközben a szitkozódását hallgatom. Ó, igen!
Mi is a megfelelő szólás erre a helyzetre?
Ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel? - nem, nem. Én sokkal nagyobb kővel támadok, mint Harry szóval ez nem a legmegfelelőbb.
Aki másnak vermet ás maga esik bele? - nem, ez sem hiszen én is bele estem abba a bizonyos verembe.
Áh meg van!
A fagyi visszanyal! Bizony. Pontosan, ez történik. A fagyi visszanyal Harry. Kezdj a saját súlycsoportodban Styles, mert különben pórul jársz. És biztosíthatlak, hogy velem nagyon, de nagyon rosszul jártál drágám.
Nagyon, de nagyon rosszul.
Juj, azt hiszem ezt élvezni fogom!