kilenc - a te drága Gloriad

Nagyon - és őszintén - sajnálom a csúszást. Az igazság az, hogy el vagyok havazva. Most felvételizek, majd az iskolába ahova menni szeretnék, így verseket tanulok miatta, szituációs gyakorlatokat csinálok, valamint naphosszat szolmizálva énekelgetek. Tudom nem mentség, de azért értsetek meg. A felvételit befejezem február huszonhatodika után, és akkor teljes mértékben visszatérek:) Ígérem. A rész készen volt, csak átnézni voltam lusta, így saját bejáratú Hibajavítómat hívtam segítségül.
Köszönjük Flo, nélküled nem sikerült volna<3 (lehet még szükségem lesz rád)
Jó olvasást, megjegyzéseknek nagyon örülnék.
Ölelés
Cseresznye

Harry jóslata rövid időn belül valóra vált. Két nappal a kellemetlenül végződő "vacsora után" – még az italrendelésig sem jutottunk el – éppen a legfelső polcról próbáltam levenni a kancsót, hogy teát főzzek, miközben Harry kuncogva ült az étkező asztalnál. A kapcsolatunk két napja meglepően harmónikussá vált. Így hát a bosszúmat elhalasztottam – elhalasztottam(!) nem gondoltam meg magam vele kapcsolatban. Harry nem bírta tovább nézni szerencsétlenkedésemet így végre valahára felemelte azt a cuki kis seggét a székről és egy egyszerű mozdulattal lekapta a számomra nélkülözhetetlen zöld műanyag kancsót a felső polcról. Hálás tekintettel pillantottam rá. És pontosan ebben a pillanatban csapódott ki a bejárati ajtó. Nehéz lépéseket hallottam, majd egy dühöngő kiáltást. Nos így kerültem a Styles férfiak elképesztően dögös és borza0lmasan dühös négyszögébe. Meg kell hagyni, hogy nem mindennapi látvány, amikor négy százkilencven centis, elképesztően jóképű férfi egymásra zúdítja a világon létező összes mocskot. Ha eddig Harryt gondoltam kíméletlennek és ijesztőek, nos akkor borzasztóan nagyot tévedtem. Mert az egyik bátyja – aki a legmagasabb volt – éppen arról beszélt, hogy Harry mindig is egy meggondolatlan féreg volt. Én pedig megpróbálok mindeközben a háttérbe szorulni. De sajnos nem sokáig sikerül ez az ártatlan hadműveletem. Egy agyon tetovált irtózatosan magas, gyönyörűen zöld szemekkel megáldott, rövid mogyoró barna hajú srác kapja felém a tekintetét. Ő biztos a középső. Juj, de magas! Még Harryt is meghaladja egy tízessel, szerintem a két métert súrolja. Megpróbálom nagyon-nagyon kicsire összehúzni magam, de méreteim miatt eléggé kitűnök az égimeszelő családból. Basszus. A tetovált, rövid hajú Harry hasonmás elindul felém, miközben a három srác továbbra is dobálja egymásra a szörnyűbbnél-szörnyűbb dolgokat. A tetováltnak konkrétan derékból kell lehajolnia, hogy egy szintbe kerüljünk. Mint Góliát és Pöttöm Panna. A szívem majd kipattan a mellkasomból, amikor a srác egy kósza hajtincset tüntet el az arcomból a fülem mögé. Elmosolyodik, ezzel pedig megvillantja tökéletes mosolyát. Elbűvölő. Pont, mint Harry. Tekintete levándorol a pocakomra, amit Harry egyik sötét színű pólója takar. Így csak egy icipicit látszik a domborulat. Nem feltűnő túlságosan, de ez a srác tisztában van vele, hogy mi van ott. Lent.

 - Csendesebben srácok – dörmögi normál hangerőn a tetovált testvér. Mind a hárman elhallgatnak, pedig még csak fel sem emelte a hangját.

 - A kismamának nyugalomra van szüksége nem pedig zűrzavarra és kiabálásra – jelenti ki egyszerűen, miközben felegyenesedik .

– Igazam van Angyalom? - pillant vissza rám mosolyogva, miközben kacsint egyet. Nos, ez az amit nem vártam volna tőle. Elképedve pillantok rá, amire elneveti magát és fél karjával az oldalához húz. Arcom szerintem alig ér feljebb a köldöke vonalától. Elképesztően magas ez a srác. Borzasztóan kellemetlenül érzem magam mellette. Komolyan, mint Pöttöm Panna.

- Zackheri mi a francot csinálsz? - kérdezi a legalacsonyabb. Ő tűnik a legidősebbnek a fiúk közül. Az ő arca, sokkal merevebb és határozottabb. Úgy tűnik rossz helyről feltételeztem a támadás lehetőségét. Zackheri – mint megtudtam – nem igazán tervezte kikaparni a szememet. Viszont a legalacsonyabb – aki megjegyezném szintén van vagy százhetvenöt centi – sokkal dühösebbnek tűnik, mint tetovált öccse.

- Én semmit Dominic, te problémázol, hogy az öcsi teherbe ejtett egy ilyen kis Angyalkát. Pedig egyáltalán nincs okunk ítélkezésre. Neked négy és fél gyereked van már – másfél? Amikor Harry látja, hogy értetlenül nézek, akkor közli, hogy a felesége most félidős az ötödikkel – pedig még csak huszonkilenc éves vagy. Én több, mint ötven tetkót varrattam magamra három hónap alatt, azért hogy egy csajjal lehessek éjjel nappal. Gideon te pedig két napja csak az ágyban vagy azzal a dögös vörös csajjal. De már a közös gyerekeket tervezgeted. Valljuk be, hogy Harry drága sem hibázott akkorát – mosolyog Zackheri. Ó, Istenem hát én nagyon is kedvelem ezt a srácot.

 - Én házas voltam, amikor összehoztam a gyerekemet. Már két hónapja házas voltam.

 - Igen. És pontosan dupla annyi ideje ismerted, mint amióta elvetted, Nos te négy hónap ismeretség után csináltál neki gyereket. Harry pedig, nos ahogy ismerem három óra után,de kit érdekel. Nézd milyen tündéri csajszi! És a pólója van rajta, szóval valószínűleg jól alakulnak a dolgok – röhög a tetovált, miközben Harry pólóját meghúzza a vállamon. Nem is gondolná mennyire távol áll az igazságtól. Harry pólója azért van rajtam, mert elfelejtettem mosni és most egy tiszta pólóm sincsen. Én a feledékeny! Lényegtelen. Zackheri nagyon aranyos srác módjára megszorítja az oldalamat. Ennek hatására az idősebb testvér dühöngve trappol ki a konyából. Nos, talán meg kell kérdőjeleznem, hogy valóban ő a legértelmesebb vagy sem. A legfiatalabb bátyó esetlenül áll a konyhában egészen addig, amíg Zackheri oda nem megy hozzá és a vállát megpaskolja. - Kösz Zackheri – mosolyog Harry.

- Nincs para tesó! - mosolyog – Igazából te mentetted meg az én seggemet, legalább most már nem engem basztat Párizsból a tetoválásaimmal. Most te jössz. Harry elneveti magát, majd a bátyjához sétálva fél karral átöleli őt. Én mindeközben kapok egy szerény pillantást a szőkésbarna hajú, zöld szemű sráctól. Harry legkisebb bátyjától. Rámosolygok. De ő továbbra is fékezhetetlenül pillant rám. Majd egy pillanat múlva egyértelműen felvillan valami az elméjében.

 - Del Gloria Evans ne szórakozz, hogy felcsináltattad magad az öcsémmel – nevet a srác, sőt közben még a fejét is hátra veti. Harry, Zackheri és én egyszerre pillantunk rá értetlenül. Mi a franc? Honnan tudja ez a srác a nevemet

 – Hogy Del Gloria Evans és az én bajkeverő öcsém, hát ez elképesztő! – nevet továbbra, miközben már a konyhapultba kell támaszkodjon a nevetéstől.

- Mi van már? - köpi be Harry.

- Mi van Harry, hát nem emlékszel a tinédzser szurkoló lányra, akit mindig figyeltél a pálya szélén, miközben nekem meccsem volt? Mindig hoztál neki vizet, süteményt. Elrejtetted a táskájában, amikor éppen nem figyelt oda. Leveleket küldözgettél, én voltam a futár. Istenem, emlékszem hogy oda voltál azért a lányért. Fogadok a mai napig nem rajongtál senkiért annyira, mint érte. Még csak tizenkettő voltál, de róla fantáziáltál. Az osztálytársamról. Nem emlékszel Gloriára?

 - De. Persze, hogy emlékszem. Piszkosul jó feneke volt, de hogy jön ez most ide? - Nos, az a piszkosul jó fenék most itt áll veled szemben drága Harry. Ő ott Gloria. Del Gloria Evans – nevet még továbbra a bátyja, miközben felém mutat .

– Hát ez a sors fintora. Harry végül megkaparintottad életed első szerelmét – röhög a srác. De már annyira, hogy a szeméből könny csorog.

-Hát ez hatalmas. Uram Atyám!
Miután Harry másik két testvére is lelépett én próbáltam felidézni a főiskolás emlékeimet. Gideon Styles az egyik legjobb kapus volt az iskolánkban. Minden labdát képes volt kivédeni, amit megpróbáltak belőni. Lenyűgöző tehetség volt. Én pedig a szurkoló lányok kapitánya. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte, hogy mikor fogunk egymásba habarodni. Nos, ez nem történt meg soha. Én hiába rajongtam Gideonért, ő nem vett észre engem. Vagy ha észrevett, akkor csak biccentett nekem és máris tovább állt, mert várta valaki. Harry. A világ leghelyesebb tizenkét éves kissráca. Emlékszem, hogy mennyire csodáltam Gideon felé irányult szeretetét. Oda voltam azért a tizennyolc éves srácért. Mindent megtettem volna, hogy elkápráztassam. Éppen ezért, mindig beszélgettem az öccsével, míg ő várt rá az öltözők előtt. Sohasem kérdeztem rá konkrétan Gideonra, nehogy feltűnővé váljon az Harrynek. Egyszerűen úgy tettem, mintha a kisfiú érdekelt volna igazán. Mintha vele szerettem volna beszélni, de igazából, a magas és helyes bátyjára vágytam. Pár héttel később ajándékokat találtam a táskámban az egyik meccs után. Én végig azt gondoltam, hogy Gideon volt olyan figyelmes, hogy a kedvenc csokimat hozta, cukormentes üdítőt, és a kedvenc virágomat. Az Orgonát. Azt gondoltam Gideon kezdett el felfigyelni rám, pedig végig az a kis aranyos tizenkét éves kisfiú volt az. Aki a szemét kis játékom miatt belém szeretet. Az a kisfiú most éppen a fürdőbe zárkózott előlem. Már vagy egy órája bent van, ha nem több. Amikor a két bátyja elment ő rögtön bezárkózott. Én pedig azóta csak szüntelen azon az édes tizenkét éves zöld szemű, göndör hajú fiún gondolkozok, akivel az utolsó szurkolói évem nagy részét töltöttem. Mindent tudtam róla. Minden kis apró dolgot. Hogy énekes szeretni lenni, de fél a bátyjai véleményétől, hogy jobban szereti a cicákat, mint a kutyákat. A narancssárga a kedvenc színe, de mivel az lányos így nincs semmi narancssárga cucca. Azt, hogy az anyukája abban az évben vált el a harmadik férjétől. Elmondta, hogy olyan magas szeretne lenni, mint Gideon, és olyan erős. A világ legaranyosabb kisfiúja volt. És most a világ leghelyesebb húsz évesévé vált. A fejemet hirtelen kapom a fürdő ajtaja felé, amikor végre valahára képes kilépni onnan. Csak egy törölközőt tekert a dereka köré. Kifejezéstelen arccal sétál fel a hálószobába. Na azt már nem! Nem csinálhatjuk ezt tovább. Olyan, mintha egy lépést tennék előre, de kettőt hátra. Elegem van már ebből az egészből. Igaza van Zackherinek. Nekem most nyugalomra van szükségem. Ezt pedig úgy tudom elérni, ha megbeszélem Harryvel ezt az egészet. Így hát azonnal utána iramodok fel a hálóba. Legnagyobb meglepetésemre nem a gardróbjában találom hanem a szoba közepén áll a pizsama alsójában és éppen akkor húz át a fején egy pontosan ugyanolyan pólót, mint ami rajtam is van. Mikor hátra pillant a válla felett, akkor beletúr frissen mosott hajába, majd leül az ágyra. Így pedig velem szembe kerül.

 - Várom az ítéletet – mondja, miközben könyökét a térdére támasztva néz fel rám. Én pedig egy hirtelen gondolat által vezérelve letérdeltem vele szembe a földre. Ezt tettem akkor is, amikor még tizenkét éves srác és duzzogva ült a padlón, amiért meg kell várnia a bátyját. Kezemet a térdére helyezem, ezzel pedig magamra hívom a figyelmét. Nem egészen tudom felfogni azt a sok gondolatot ami egyszerre cikázik át a szemén. Bárcsak gondola olvasó lennék!

- Mi a baj? - kérdezem tőle, pontosan úgy, ahogy akkor is tettem. Szemeiben fény csillan. Majd keserűen felnevet és kezeimet lefejti a térdéről.

- Nem kell úgy kezelned, mint egy hisztis tizenkét évest. Nem vagyok már az a kisfiú többé Del. - Akkor ne viselkedj úgy Harry.

- Én nem.

- De Harry. Pontosan úgy festesz most itt húsz évesen, a gyönyörű és méregdrága lakásodban, mint az a tizenkét éves kisfiú a foci csapat öltözője előtt. Pontosan ugyan olyan vagy – nevetek

– Nem is értem, hogy nem vettem észre!

 - Megmondjam, hogy miért nem vetted észre? - kérdezi Harry, miközben a már utcai fényekben úszó Londont bámulja az ablakon keresztül.

 – Úgy Del, hogy igazából sohasem én érdekeltelek, hanem a bátyám. Azért beszélgettél velem, hogy hozzá közel kerülj. Ne hidd, hogy nem tudom. Ne hidd, hogy akkor nem tudtam. Mindig is tudtam, de nem érdekelt, amíg habzsolhatom veled az isteni uborkás szendvicseket. Ti voltatok a szenvedélyeim. Az uborka és te Del. Jesszus én sohasem szerettem az uborkát! - nevet fel keserűen.

– Soha. Csak azért ettem olyan sokat, mert te imádtam. Ez az egyetlen dolog volt közös bennünk. És igazából ez sem volt az. Te gyönyörű voltál, okos, hajlékony, tizennyolc éves. Én pedig, akkor kezdtem el mutálni, béna hajam volt, pattanásaim, és esetlen voltam. Egy kis görcs. Úgy tepertem érted, mint még soha az életemben senkiért. Te pedig igazából észre sem vettél. A bátyám a kedvemért sohasem állt veled szóba. Csak azért tette, hogy a kisöccse lelkét ápolgassa. - itt értetlenül nézek rá.

 – Jaj, Del komolyan azt gondoltad, hogy ő nem akart téged? Mindenki téged akart! Mindenkit ő tartott távol. Értem. Hogy a szívem ne törjön össze.

 - Harry.

– De utána leballagtatok és te egyetemre mentél. Többé nem voltál a bátyám osztálytársa. Mesélted, hogy ügyvéd leszel. Elmondtad az álmaidat a kis házzal, két kutyával és tökéletes férjjel. Én pedig eldöntöttem, hogy én akarok a tökéletes férjed lenni. Eldöntöttem, hogyha felnövök, akkor megmutatom neked, milyen csodás ember lettem. Onnanstól kezdve engem csak ez hajtott Del – pillant rám

– Ezért küzdöttem. Ezért mentem az X-factorba, ezért csináltam mindent. Hogy egy nap majd megmutassam, hogy milyen ember lettem. Milyen jó.

- Harry.

 - Ezért akadtam ki annyira, amikor megtudtam , hogy terhes vagy. Egy világ omlott össze bennem. Mert többé nem küzdhettem az én Gloriámért. Többé nem volt remény, hogy egyszer megmutassam neki méltó vagyok rá. Többé nem volt semmi, csak a düh és a szomorúság, amiért elveszítettem az egyetlen lányt akit valaha is csodáltam. Vicces, hogy amikor elveszítettem őt, pont akkor kaptam őt vissza.

- Harry.

 - Szégyellem magam. Borzasztóan szégyellem magam, amiért így bántam veled Gloria – itt megrázza a fejét

– Akarom mondani Del. És nem csak azért, mert te vagy Gloria, hanem azért is, mert nem ezt érdemelted. Tudom, hogy nem. Viszont meg kell értened. Azt hittem elveszítettelek. Már majdnem nyolc éve csodállak. És borzasztóan sajnálom, amit csináltam. Szörnyű voltam Del. Undorodik magamtól, amiért ilyen borzasztó voltam az elmúlt egy hónapban. Megígérem, hogy meg fogom mutatni mennyire más vagyok. Rendben? Megmutatom, hogy milyen vagyok igazából. A kedves Harryt, azt aki szerelmes volt beléd. Meg teszek mindent csak bocsáss meg nekem az elmúlt hónapért – sóhajt és a fejét a térdére hajtja. Elmosolyodok és megsimogatom izmos hátát. Eszembe jut a pillanat, amikor elbúcsúztam tőle nyolc éve. Pontosan így simogattam akkor is. Ott sírt a focipálya szélén a térdére hajtott fejjel. Akkor azt gondoltam a bátyját siratja, amiért elutazik a nyárra Olaszországba. Most már tudom, hogy nem.

 - Nem kell semmit bizonyítanod Harry – itt felkapja rám a fejét

 – Pontosan tudom, hogy milyen csodálatos ember vagy hidd el nekem.

 - Del..

 - Befogadtál engem, pedig nem is ismertél. Ételt adtál nekem és szállást. Igaz volt néhány nehéz pillanatunk, de kinek nincs? Csodás kisfiú voltál Harry, és elképesztő férfivá nőtted ki magad, hidd el nekem.

- Del..

 - Még nem fejeztem be Harry! - tartom fel fenyegetően a mutató ujjam. Ő pedig most először csendben marad. Úgy tűnik megpróbál végig hallgatni. Elmosolyodok

– Tudod először tényleg a bátyád miatt beszélgettem veled. Viszont utána megtudtam, hogy milyen kedves és tiszta fiú vagy. Nagyon jó társaság voltál. Azért beszélgettem veled, mert csodáltalak, hogy milyen okos vagy, és hogy mennyi terved van a jövőre nézve. Én piskóta voltam melletted. Te énekes akartál lenni. Neked Álmaid voltak, nem Vágyaid, mint nekem. És az álmok sokkal, de sokkal jobbak. Az álmokat valóra kell váltani! És neked volt egy álmod, amit nem sikerült valóra váltanod, ahogy hallottam a bátyádtól – Harry értetlenül pislog rám. Én pedig mosolyogva hajolok oda hozzá. Kezeimet a térdére helyezve hajolok előre az arcáig, majd egy rövid ártatlan csókot nyomok puha ajkaira. Mindössze egy másodpercig tart az egész és én már el is húzódok

– Na, most már megcsókoltad a te egyetlen Gloriadat. Megérte a nyolc évig várnod rá? Ő elneveti magát, majd a még mindig vizes hajába túr.

 - Igen, határozottan megérte.

nyolc - vigyázz ifjú titán, mert közeledik a hurrikán

Nagyon köszönöm szépen a megjegyzéseket és a pipákat is egyaránt. A történet következő része már készen van, mert megszállt egy kedves kis tündérke, akit kreativitásnak hívnak és addig idegesített ott bent, amíg le nem gépeltem. Szóval köszönjtek meg neki, mind ezt és mind a következő részt.
Köszönjük idegesítő kis Tündérke, legyen a neved : Kankalin. Drága Kankalin Tündérke. Ezúton szeretném megköszönni neked mindazt amivel az elmúlt pár napban megajándékoztál, te vagy a világ legjobb kis Tündérkéje. Kérlek Soha hagyj el.
Szeretlek. 

Kifulladva dőltem el az ágyon. Nem megy. Egyszerűen nem tudom felhúzni a kedvenc ruhám cipzárját magamon. Kilenc héttel ezelőtt volt utoljára rajtam ez a ruha. Akkor este, amikor megismerkedtem Harryvel. Éppen ezért gondoltam, hogy a születésnapjára szervezett vacsorára ezt veszem fel. Szellemes nem? Azt gondoltam, hogy még mindig simán fel fog jönni rám, de a ruha eléggé ráfeszül apró pocakomra. Így pedig már határozottan látható nyomai vannak a terhességemnek. Nem érdekel ha levegőt sem veszek a vacsorán, akkor is ezt fogom viselni. Ha törik, ha szakad- azért remélem nem fog szétrepedni rajtam, elég kínos lenne. Dühösen tápászkodtam fel a franciaágyról.
- Harry kéne egy kis segítség – dőltem a fiatalember gardróbja az ajtajának. Ő éppen szorgosan kutakodik sötét ingei között, majd kikap onnan egy sötétkéket. Nagyon nehezen lehet megállapítani – főleg ebben a félhomályban-, hogy az nem fekete. De mivel szerény személyen egy csipetnyit ért a divathoz, így persze tökéletesen meg tudom különböztetni a vaj színt a krémtől, pont úgy ahogyan a feketét a sötétkéktől. Harry félre gombolja az ingét, nekem ezen pedig kuncognom kell. Milyen szép kis páros vagyunk. Én nem tudom felhúzni a ruhámat ő pedig félregombolja az ingét. Az ajkait megnyalva pillant rám, miközben az izgatottság szikrája csillog a szemében. Hát igen, húsz éves lett a drága. De még milyen szívdöglesztő húsz éves. Odalépek hozzá és átveszem az irányítást az inge fölött. Először teljesen kigombolom, hogy az egészet újra – tiszta lappal – kezdhessem, majd szépen lassan kezdem a gombokat egyesével begombolni. Az arcom éppen a madár és a pillangó tetoválása közötti üres résszel néz szembe. Túl alacsony vagyok hozzá. Nagyon, nagyon pici vagyok. Ha szeretne, akkor akár a fejem búbjára is könyökölhetne egy egyszerű mozdulattal. Ezen a gondolaton elmosolyodok. Arcomat felfelé fordítom, hogy a legfelső gombot is lássam. Amikor végzek akkor még megigazítom a gallérját, és leszedek egy apró szöszt a válláról.
- Most én jövök – pillantok fel rá, majd egy lépéssel előrébb csúszok és hátat fordítok neki, hogy kényelmesen hozzá férjen a ruhámhoz. A cipzár a felénél akadt el. Onnan feljebb nem sikerült erőszakolnom. Érzem, hogy először gyengéden fogja meg a cipzárat és úgy próbálja felsegíteni. Ó, milyen aranyos! Azt gondolja, hogy olyan egyszerű ezt a ruhát már felvenni. Emlékszem milyen könnyen levette rólam kilenc hete. Közelebb lép és erősebben ráfeszít. Érzem, hogy a meleg levegő a hátamat érinti, amikor a becsípődött ruha anyagát, akarja kiszedni, hogy könnyebben sikerüljön felhúznia azt. Pár másodperccel később a cipzár kattan és felcsúszik egészen a tarkómig. Siker! Még nem vagyok, azért olyan széles. Sóhajtva lépek hátra Harrytől majd körbefordulok párszor.
- Hogy festek?
- Kerekebben, mint amikor utoljára láttalak ebben a ruhában – motyogja mindenféle érzelem nélkül. Nem veszi észre, hogy már hetek óta azon dolgozom, hogy a kapcsolatunk egy picivel jobbra forduljon? Mindent megteszek. Nem nyaggatom minden hülyeséggel, a vizsgálatokra egyedül járok el, a háznézésre ketten mentünk Niallel, vásárolni Louis-val voltam, valamelyik nap pedig Liammel és Zaynnel vacsoráztam, mert kedvesek voltak és elhívtak – minket, csak hogy megjegyezzem. Mindezek ellenére ő még mindig távolságtartó. Nem kérek én egyebet tőle, csak néha egy pillanatnyi kedvességet, vagy tiszteletet.
- Igen, ketten már elég nehezen férünk el benne, de azért a pici megpróbálja összehúzni magát. Igazam van, édesem? - kérdezem suttogva a pocakomtól, amire Harry felhorkan. Értetlenül pillantok rá? - Van valami probléma?
- Semmi – motyogja félmosollyal az arcán. Nem igazán tudom megállapítani, hogy az igazi mosoly-e vagy csak amolyan Harry-vagyok-és-baszottul-gúnyos mosoly. Nála néha nem lehet megállapítani. - Gyere induljunk – simítja kezét a hátamra, amitől egy kicsit még meg is borzongok.
Hülye hormonok utállak titeket!
És téged is utállak, te szívdöglesztő, húsz éves majom. Igen te Harry. Pontosan rólad beszéltem – gondolatban, szóval ne néz rám olyan különösen, mintha értettél volna belőle bármit is. Tudom, hogy ez csak az idegesítő pillantásod. Ismerlek ám.
Őszintén szólva én valami borzasztóan flancos, külvárosi éttermet vártam tele sznobokkal. De kellemesen csalódok, amikor Harry egy családi vállalkozásban üzemelt pizzéria előtt állítja le hatalmas fekete autóját. Még sohasem jártam ezen a helyen, de a kirakatán bepillantva máris a szívembe lopta magát. Fehér-piros kockás terítők. Zöld falak, egyszerű fa asztalok, nevetgélő emberek, és ami a legfontosabb. Hatalmas ínycsiklandozó pizzák. Tökéletes. Gyorsan pattanok ki az autóból – mivel minél előbb bent szeretnék lenni a csodás pizza illatban – és ennek hatására meg kell, hogy kapaszkodjak az autó ajtajában különben gyönyörűen hátravágódnék. Még szerencse, hogy a lapos, világos barna bokacsizmámat vettem fel. Jó választás. A kabátomat egy kicsit összébb húzom magamon, miközben még mindig az étterem belsejébe próbálok bekukkantást nyerni. Harry miután bezárja az autó ajtaját nyugodtan sétál befelé. Ebből gondolom, hogy nem áll szándékában megvárni. Gyorsan pattanok fel a csúszós járdára és gyors léptekkel próbálom ők utolérni. Amikor kitárja az étterem ajtaját rögtön a sajt és a paradicsom illata csapja meg az orromat. Hirtelen pedig felkavarodik a gyomrom. Ó, basszus. Megpróbálom lenyelni émelygésemet, miközben Harry szólítja a pincért, aki túlságosan elfoglalt így csak int az étterem egyik távoli sarkába. Halk country zene szól, ami dallamos és borzasztóan simogató. Legszívesebben rögtön táncra perdülnék, de félek hogy a csizmámra tapadt hó és ez a kőpadló nem éppen a legjobb párosítás. Nem szeretném a mai estét a kórházban zárni. Így hát nem törődve a kellemes zenével – és a fékezhetetlen vágyódásommal a tánc iránt – úgy követtem Harryt, mint valami apró kis pincsi. Fülemet kellemes nevetés csapja meg. Ez csak is Niall lehet. Fejemet rögtön ki dugom Harry háta mögül, így teljesen szemügyre véve a hatalmas társaságot. Nem is gondoltam volna, hogy Harrynek az öt fiún kívül is vannak barátai. Viszont most nem kevesebb, mint tizenketten ülnek az asztalnál. Azt a mindenit! Styles, tudsz te nem pöcsfejként viselkedni?
- Sziasztok – köszönünk Harryvel egyszerre, amire a hatalmas társaság felénk kapja a fejét. Az öt srác rögtön felpattan, hogy hatalmas ölelésbe fogja az ünnepeltet. Ezen elmosolyodok. A srácok különböző módon köszöntik a náluk egy fejjel magasabb "ifjú titánt", ahogy Zayn mondaná. Én is meleg fogattatásban részesülök rögtön Harry után. Medve ölelések és cuppanós pusziknak leszek apró gazdája. Mosolyogva engedem, hogy Zayn lesegítse a kabátomat a vállamról és a sarokban álló – már roskadásig teli – ruhafogasra tegye. Látom, amint egy lánynak rögtön megakad a tekintete apró pocakomon. A többiek nem szentelnek neki nagy figyelmet. Már nem igazán tudom rejtegetni a dolgot a srácok elől sem. Tudom, hogy ez Harry "nagy napja", de most mit tehetnék? Nincs más választásom. Előbb-utóbb úgy is meglátták volna. Hatalmas meglepetésemre Harry segít nekem leülni a számomra már egy kicsit meredek pozícióban lévő boxba, majd lehuppan mellém az Ifjú Titán. 

- Del az a kis pocak azt jelenti amire gondolok? – mutat a mellettem ülő Liam a hasam irányába, ami az üléstől még sokkal jobban kidomborodik.
- Nos, ha úgy gondolod, hogy hajlamos vagyok a hízásra, akkor ki kell ábrándítsalak, hogy nem – nevetek, erre ő a homlokára csapva kapcsolódik be a nevetésbe. Nagyon sok ember tekintetét érzem az arcomon.
- Arra gondoltam, hogy jön a trónörökös? - kérdezi mosolyogva miközben fejével lefelé biccent. Én pedig mosolyogva bólintok a kifejezésre.
- És nem félsz, hogy nem fogsz beleférni a menyasszonyi ruhádba? - kérdezi egy derűs mosolyú szőke hajú lány, aki láthatóan Zayn kezén nyugtatja a sajátját. Mi? Ja persze, az esküvőm. Jordan Taylor Smith-el. Félek? Nem félek? Mit válaszoljak? Mi a normális?
- Még nincs ruha. Tudod Del olyan haláláig menyasszony típus. Már három éve eljegyezték és nem tervez még egyenlőre férjhez menni – mondja a mellettem ülő Ifjú Titán miközben egy zöld szalvétát forgat az ujjai között.
- Furcsa én azt gondoltam, hogy ti Styles-ok mind olyan sietősen haladtok egy kapcsolatba.- Igen ők Styles-ok pontosan ilyenek – vág közbe az a mérhetetlenül aranyos kinézetű lány, aki már idők előtt kiszúrta a pocakomat. - Minden Styles ilyen. Harry legidősebb bátyja Dominic két hónap ismeretség után el vett egy francia cserediákot és most Párizsban élnek. A középső bátyja Zackheri egy tetoválónak csapja a szelet, így már több tetoválás van a testén, mint Harrynek. Minden idejét a szalonban tölti, hogy a lány közelében lehessen. Őrülten szerelmes. A legfiatalabb bátyja  pedig információm szerint éppen ma találkozott élete szerelmével, aki a karjaiba zuhant az utcán, így most vele vacsorázok.Lehet, hogy éppen most kéri meg a kezét, Gideonnál nem lehet tudni. Azt üzeni sajnálja, hogy nem lehet itt, de te biztos megérted. A húga pedig, nos ő még csak öt éves, de azért várjuk a fejleményeket a kis Gemmától – mosolyog kedvesen a lány – Éppen ezért nem értem te, hogy lehetsz ilyen elcsépelt. Már régen pottyantanod kellet volna vagy két gyereket. - Fejezd be Eleanor – csattan fel Harry, nekem pedig az összes szőr feláll a tarkómon.- Most miért? Mond, hogy nem ez az igazság – támasztja a kézfejére az állát. Harry dühösen pattan fel mellőlem és a karomnál fogva engem is felránt magához. A szemeiben úgy csillog a düh, hogy úgy érzem mindjárt felrobban. Félek tőle. Ebben a pillanatban. Ténylegesen, valójában tőle magától félek. Most jövök rá, hogy Harry ijesztő is tud lenni, ha akar. De úgy tűnik a hosszú barna hajú lányt ez nem igazán hatja meg. Csak tovább bámul mosolyogva. - Köszönöm, hogy eljöttetek srácok. Nagyon sokat jelent nekem ez a gesztus, de ha nem gond inkább most távoznák. Gyere Del, menjünk. - Jó utat – kiállt nekünk egyet még az a hosszú hajú démon. Harry annyira ideges, hogy a hátán megfeszülnek az izmok. Elhagyjuk az éttermet. Csapot-papot otthagyunk. Még a kedvenc kabátom is ott maradt. Jaj most már eggyel bővülhet az Emberek akiket utálok listám. Mennyei! 
A lakásba felérve, most kivételesen nem tört ki belőlem a sírás. Természetesen Harryből sem. De ha elképzelem, hogy milyen az, amikor a sírás szélén áll, akkor azt mondanám, hogy ez az az állapot. Nem szól semmit. Egyszerűen csak leül a nappali közepén elterülő hófehér szőnyegre – természetesen miután levette a cipőjét – és mereven bámul maga elé. Nem tudom, hogy mely szavakkal bántotta meg ennyire az a nő, de legszívesebben kitépném most a torkát a helyéről és feldugnám a végbelébe. A szívem szakad meg attól a látványtól ami a szemem elé tárul. Harry arcán egy apró, vékony könny gördül végig. Istenem ezt egyszerűen nem bírom csak így nézni. Én nem vagyok Harry. Én nem az az ember vagyok, aki képes végig nézni mások szenvedését, szomorúságát. Én az vagyok, aki megpróbál osztozni a terheken, vagy legalább egy icipicit elvenni belőlük. Így hát nem tehetek mást, mint hogy befészkelem magam Harry mellé és várok. Belé karolok és a fejemet a felkarjának döntöm. Meg sem moccan. Még csak egy apró izom sem rándul a testén. Elkeserítő.Nem fogok addig moccani, amíg nem tesz valamit. Amíg nem mond valamit. Most ebben a pillanatban még azt is elfogadnám, ha átkokat szórna a fejemre, csak szólaljon már meg végre. Kérlek Harry. Nagyon szépen kérlek csinálj valamit. Amikor érzem, hogy egy nedves csepp csöppen a kézfejemre, akkor az arca felé fordítom az enyémet. Egyenesen bámul a semmibe. Miközben a könnyek hangtalanul csorognak le az arcán. Nem némán sír. Nem sír. Vagyis de. Igazából nem tudnám megmondani mi az amit valójában csinál. Az igazság az, hogy a könnyei iszonyú gyorsan csurognak le az arcán, viszont egy darab izma sem rándul. Ő még könnyektől áztatott arccal is elképesztően csodálatos. Én pedig nem tudom ezt tovább nézni. Addig mocorgok amíg az ölébe nem keveredek valahogy. Mindkét kezemet két oldalt az arcára teszem. Semmi. Éppen akkor simítok végig szeme alatt, amikor onnan ki akar buggyanni egy könnycsepp, ezzel rögtön le is törölve onnan. Erre a mozdulatra felém fordítja a fejét. A szívem összefacsarodik, ahogy látom rezzenéstelen arcát. Miért nem dühöng, csapkod, kiabál, szenved? Miért? Miért sír ilyen csendesen? Hogyan képes erre? Még néhány könnycseppet törlök le az arcáról, de azok csak nem akarják abbahagyni a potyogást. Amikor a szemébe nézek már nem azt a dühöt látom, amit az étterembe. Inkább a szomorúságot és a fájdalmat. Ettől pedig nekem is egy könnycsepp gurul végig az arcomon, majd megáll az államon. Harry oda kapja a tekintetét, majd egy pillanatra összehúzza a szemöldökét. Utána kisimulnak a vonásai. Lehajol. Egyenesen az államhoz. És egy apró puszival lecsókolja onnan azt az apró könnycseppet, amit érte hullattam. Mert azt érte hullattam. Nem a bántó szavai miatt. Nem a sértései, tettei miatt. Érte. Azért, amit vele tettek, ahogyan vele bántak. Mert sajnáltam. Sajnálom, mert ő az én Harrym. Az én Harrym, akit bántottak. Amikor ajkait az enyémre helyezi, akkor már nem folynak a könnyei. Olyan erősen szorít magához, hogy úgy érzem eltöri a bordámat – ismét. Én arcát szorítom a tenyerem közé, miközben számat szorosan tapasztom az övére. Nagyot sóhajt, amikor feljebb csúszok így egy szintbe helyezem magunkat. Ujjai az államra vándorolnak. Oda, ahonnan a könnyemet lecsókolta. A fejemet feljebb dönti, hogy nagyobb szögben érjen hozzá az ajkaimhoz. Miközben megnyalja alsó ajkamat én már a szívére helyezem a kezemet az ingén keresztül. Melegséggel tölt el, ott legbelül, amikor érzem ahogyan a szíve őrült tempóban ver. Még egyet sóhajt és a csípőmnél fogva húz még közelebb magához. Viszont nem tud teljesen magához préselni. A pocakom. Egyszerre pillantunk le. Majd ismét vissza egymásra. Sajnálatos módon ettől az apró pocaktól már nem tudom testem minden négyzetcentiméterét az övéhez préselni. De úgy tűnik, hogy ez őt egy csöppet sem zavarja. A nyakam vonalán finoman simít végig, majd egy apró csókot nyom az orrom hegyére. - Köszönöm – suttogja. Én fel pillantok rá. Elmosolyodok majd egy óvatos puszit nyomok a szája bal sarkába, a jobba utána duzzadt puha, rózsaszín ajkaira.
- Az a nő egy hárpia – suttogja ajkaimra. Én meg sem szólalok, mert tudm, hogy akkor nem folytatná – Régen az én barátnőm volt. Fél évig tartott. Boldog voltam vele, még el is jegyeztem. Tizennyolc évesen! - kiált fel Ezért ismeri ennyire a Stylesok elhamarkodott döntéseit – gondolom magamban. - De szerencsére hamar rájöttem, hogy mi a baki ebben az egészben. Így hát rögtön felbontottam az eljegyzést és szakítottam vele. Természetesen nem szabadulhattam tőle. Magába bolondította Louis barátomat és azóta az az életcélja, hogy megkeserítse az életemet. Eddig nem nagyon sikerült neki, de- Most talált fogást rajtad, mégpedig engem – nevetek fel – Ő tudja ugye? Tudja, hogy nem vagyok a rokonod.- Harry bólint. - Hát ez fenomenális! És ki tudja még?
 - Ha ő tudja ,akkor már biztosan tudja mind a három bátyám. Alig várom, hogy a Dominic, Zackheri és Gideon hurrikán letépje a golyóimat és megetesse velem.