egy - a zöld a kékre

A fejezet, azért érkezett ilyen hamar, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy szétfeszíti az agyamat a történet és, ha nem szabadulok meg egy kis darabjától, akkor felrobban a koponyám. Örülnék, ha egy kicsivel több életjelet adnátok magatokról - már ha olvassátok egyáltalán.
Cseresznye

A hatalmas franciaágyon ülök. Ott ahol öt héttel ezelőtt a baba megfogant. A fejemet lehajtom és hagyom, hogy a hajam eltakarja az egész arcomat. Nem is merek felnézni. Csendesen meredek magam elé, anélkül, hogy egy aprócska hangot is kiejtenék a számon. Attól félek, hogy rögtön rám ordítana. Hogy miből gondolom?
Már legalább tíz perce fel és alá járkál a szobában úgy, hogy meg sem szólal. Mereven bámul maga elé, kezeit tördeli és gyors, ütemes mozgással szeli át a szobát újra és újra. Jobbról- balra, majd balról-jobbra. Fogalmam sincs, hogy mit akar ezzel elérni. Hipnotizálni akar, vagy mi a franc? Hiszen a szememet úgy vezetem a lábain, mint ahogy a hipnotizálni való alany is követi az óra mozgását. Egy halk hörgést hallat és egy pillanatra megáll. Aztán megrázza a fejét és folytatja az oda vissza járkálást. Ezzel ő komolyan képes lenyugtatni magát? Mert ezzel még engem is idegessé tesz. Szememet forgatom és egy kósza tincset óvatosan a fülem mögé fésülök. Alsó ajkamat beharapom és a szemeimet összeszorítom. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet, hogy visszajöttem. Lehet nem kellett volna neki elmondani az igazságot. Basszus, sose dönts, amikor dühös vagy! Megjegyezhettem volna már. Nagyot sóhajtok ő pedig erre felém kapja a fejét. Szemei sötétek, nagyon is sötétek. A szemöldökét pedig összehúzza. Most nem tűnik olyan édesnek, mint az nap este, amikor megismertem. Most sokkal inkább tűnik félelmetesnek, mintsem egy aranyos csókolni való fiúnak. Kezével megtámaszkodik a két combom mellett és leguggol. A feje a mellemmel van egy magasságban. Ezt biztosan élvezte volna öt héttel ezelőtt, most viszont még csak oda sem kapja a szemét. Egyszerűen pillant a szemembe. Mereven pillantunk egymásra. A zöld, a kékre. A fiú, a lányra. Az apa, az anyára. Szinte másodperc pontossággal harapjuk be egyszerre az alsó ajkunkat. Ezt pedig ő is észreveszi és rögtön enged a szorításon, majd a nyelvével végignyal, ott ahol az előbb beharapta az ajkát. Ismét összehúzza a szemöldökét és rám pillant.
- Vannak szabályaim, amiket be kell tartanod! - sóhajt – Nem varázsolod bájos női kuckóvá a hálószobámat, vagy a lakásom bármely másik területét. A fürdőszobában csak egy mosdókagyló és szekrény a tiéd, semmit ne merészelj átpakolni az én térfelemre, mert esküszöm, hogy kidobom. Nem kutathatsz a gardróbomban. Ha nem jövök haza éjszaka, vagy napközben nem tartózkodom itthon, akkor nem említed meg, amikor hazaérek. Ha azt hallod, hogy egy csaj társaságában érek haza akkor bemész a hálóba és nem jössz ki addig amíg a csaj el nem megy. És a legfontosabb szabály, ne merészelj érzelmeket táplálni irántam, érted? Soha! Nem neked akarok segíteni és nem azért fogadlak be, mert kedvellek, hanem azért, mert az én gyerekem van benned – Mikor befejezi, akkor elengedi két oldalt a matracot és fel áll. Én pedig felpillantok rá.
- Ez azt jelenti, hogy maradhatok? - kérdezem mosolyogva. Ő megrázza a fejét és beletúr a hajába. Vonzó. Még mindig nagyon vonzó. Elgondolkozok. Olyan volt a szabályok között, hogy nem téphetem le róla a ruhát? Hm. Nem emlékszem semmi ilyesmire.
- Igen azt jelenti – bólint. És én is biccentek egyet. Istenem, majd szétcsattanok a boldogságtól! Viszont nem merek a nyakába ugrani és jól megszorongatni őt, mert nem biztos, hogy tetszene neki. Így inkább fogom a bőröndöm és elkezdek kipakolni, abba a szekrénybe, ami a tágas és nagyon világos hálószobában van. Szépen, minden egyes ruhámat gondosan összehajtom és berakom a szekrénybe. Pólókat, pulcsikat, külön polcra. Természetesen színek szerint csoportosítva. Pont abban a pillanatban, amikor végzek csöngetést hallok. Összerezzenek. Most mit tegyek? Maradjak itt, mintha itt sem lennék vagy menjek ki? Kimerészkedem a szobából, ami a lakás egyetlen pontja, ami az apró emeleten található. A nappali falán egy lépcső vezet fel az emeletre és a lépcső legvégén egy ajtó található, na az vezet a hálóba. Én kilépek ezen az ajtón és a lépcső korlátjának támaszkodom. Megpillantom Harryt aki éppen egy konyharuhába törli a kezét, miközben kilép a konyhába.
- Harry! - kiáltok oda neki. Felpillant rám, miközben beletúr a feje tetején lévő hajszerkezetébe – Bemenjek a hálóba akkor? - rám pillant, az órájára, majd az ajtóra. Nagyot sóhajt, majd felnéz rám. Én pedig még mindig ugyanott támaszkodok a korlátnál és az alsó ajkamat rágcsálva várom a válaszát. Sóhajt egyet és megrázza a fejét.
- Ezek csak a srácok lehetnek, szóval gyere le. Bemutatlak nekik!
- Mi?
- Nyugi, majd kitalálok valami hazugságot. Az kéne még, hogy megtudják, hogy kölyköt vársz – horkan fel és már el is tűnik, mert megy ajtót nyitni. Megrökönyödök. Mi? Ez az idióta azt mondta a közös gyerekünkre, hogy kölyök? Ráadásul felhorkant? Komolyan? Szégyenli a barátai előtt, hogy egy olyan nőtől lesz gyerek, mint én? Hát nem ismeri az alapszabályokat?
Mit ne mondj egy terhes nőnek?
1. Látom felszedtél egy kis plusz felesleget. No, de ez nem a baba igazam van?
2. Csak a barátaim meg ne tudják.
3. Mi lesz, ha nem fogsz tudni visszafogyni?
4. Tudtad, hogy a szoptatástól megereszkedik a nők melle?
5. És ha neked is lesznek terhességi csíkjaid? Fúj, az valami irtó undorító!
6. Jaj, ne már most nincs szex kilenc hónapig!Ő pedig megszegte a kettes! Kimondta a kettes mondatot. Köcsög!
Az ajtó felől, nagy kacagásra leszek figyelmes. Lelépdelek a lépcsőn és hallom ahogyan több srác is köszön Harrynek, majd a kabátjukat leveszik és a fogasra teszik. Jaj az a fogas. Szép emlékek fűznek hozzá! A srácok vészesen közelednek a nappali felé. Basszus, valamit csinálnom kell nem lehet csak úgy várni őket itt a nappaliban. Hirtelen mindenfelé kapkodni kezdem a fejem, hogy hova menekülhetnék. És így egy sikeres mozdulattal lelökök egy fényképet. Baszdmeg. Lehajolok, hogy gyorsan felszedjem, de akkor már hallom a végszót.
- Ez mi volt? - kérdezi az egyik srác. Pár pillanat múlva pedig tíz szempár bámul rám, miközben és a fénykép maradványait szedegetem fel a földről.
- Jaj, basszus bocsi Harry én nem akartam esküszöm – rázom a fejem és közben fülig elvörösödik. Micsoda belépő. Ennél már csak az volt színpadiasabb, ahogyan Harryt ismertem meg. Hah! - Tényleg nem állt szándékomban, hiszen ez nagyon aranyos kép – itt egy kicsit összébb húzom a szemöldököm – valaki seggéről – fejezem be végül a mondatot – Neked komolyan van képed valaki seggéről a nappalidban? Milyen beteg ember vagy te? - a hangom pár oktávval feljebb csúszik ennél a kérdésnél. A fiúkból pedig hangosan feltör a nevetés. Harryből is.
- Ki tetted tesó? - bokszol bele az egyik srác Harry vállába.
- Mondtam, hogyha lefotózod a segged én kiteszem Niall. Megígértem nem? - nevet ő is, majd lepacsizik a szőke sráccal. Ezek szerint az ő seggét ábrázoló képet törtem el. Szuper. Ezt az információt muszáj volt tudom. Gyorsan vissza helyezem a képet oda ahol találtam és elborzadva nézek vissza a fiúkra.
- Srácok ő Del, az unokahúgom – mutat rám Harry. Az unokahúga? Na gyönyörű! Ennél jobb hazugságot nem tudott volna kitalálni? Mosolyogva nyújtom a kezem a fiúk felé, akik mind kedvesen és illedelmesen bemutatkoznak. Természetesen mindegyikük arcát láttam már újságokban és mindenki nevét hallottam már egyszer-kétszer a TV-ben, de ezért örültem, hogy bemutatkoztak, mert különben lehet elvesztettem volna a fonalat. - Egy darabig nálam fog lakni, pontosabban addig amíg, nem talál magának és a vőlegényének egy lakást – mosolyog Harry. Én pedig elröhögöm magam. Vőlegény? Ne már Harry. Jó, hogy még férjhez nem adtál, jesszus! A fiúk kérdőn pillantanak rám én pedig megpróbálok komoly kifejezést ölteni az arcomra. Valószínű elég furcsa grimaszba fordult, mert mind a négy fiú egyszerre fordította vissza a tekintetét Harry felé. - Szóval, majd el kell viselnetek őt, amikor úgy tartja kedvetek, hogy átruccantok hozzám – mosolyog. Nem is volt olyan rossz. Unokatesó, lakáskeresés, vőlegény. Szép kis hazugság.
- És, hogy hívják a vőlegényed Del? - kérdezi Louis.
- Jordan- mondom én.
- Taylor – mondja Harry. És ezt pontosan ugyanabban a pillanatban.
- Jordan Taylor Smith a teljes neve – egészítem ki gyorsan. Hoppá! Majdnem szép lebukás, már az elején. - Mindenki Taylornak nevezi, de nekem valahogy jobban tetszik a Jordan – mosolygok és erre a fiúk és egyszerre bólintanak, mint aki tökéletesen érti mi a szitu, hiszen ők is pontosan ebben a cipőben járnak. Igen tutira. Ők is terhesek egy tizenkilenc éves sráctól, akivel nem tudnak egyformát hazudni. Teljesen egy cipőben járunk. Milyen jó, hogy megértenek.
- Szóval Del te is jössz velünk bulizni? - kérdezi a szőke srác. Úgy emlékszem Niall.

- Hova mentek?
- A Green Butterfly-ba azt mondta Harry jó hely – mondja Zayn. Harryre pillantok, aki merev tekint vissza rám.
- Igen, tudom – mondom úgy, hogy közben végig ugyanúgy Harryt bámulom. Ő pedig úgy nézz a szemembe, mintha nem is lenne semmi más dolga a világon.
- Akkor jössz? - szakítja félbe Niall a pillanatot.
- Mi? Ja nem, most nincs kedvem srácok – mosolygok pedig egyszerre jajdulnak fel és mondják, hogy "Pedgi a Stylesok olyan nagy partiarcok, most veszítettünk egy igazi partiarcot srácok!". Ezzel pedig mosolyt csalnak az arcomra. Az ujjaimat piszkálom, majd bejelentem a srácoknak, hogy az emeleten leszek, ők bólintanak és tovább ökörködnek. Én pedig lassú léptekkel araszolok fel a lépcsőn a hálószobába, ahol igazából már nincs semmi dolgom, mert már csak a fürdőszobába kéne kipakolnom. Viszont most inkább választom a hálószoba magányát, minthogy velük legyek odalent és a boldog terveiket hallgassam a ma estével kapcsolatban. A hálóba felérve ledobom magam az ágyra, felkúszok egészen a párnákig. Az én kis termetem, ebben a hatalmas ágyban eltűnik. Jó mélyen belefúrom magam a matracba, betakarózom és hagyom, hogy a gondolataim egy másik helyre vigyenek miközben mély álomba zuhanok. Egy szép virágos rétre, vagy egy puha homokos tengerpartra. A gondolataim oda visznek el, ahol csak lenni szeretnék. Érzem, ahogyan a testem egyre mélyebbre zuhan az álomba és a testem egyre nehezebb lesz és sokkal jobban préselődök a matracba. Jaj, de régen aludtam már egy igazán jót. Ó istenem nagyon-nagyon régen. Hónapokkal ezelőtt aludtam jót, amikor még az egyetemre jártam. Akkor olyan jókat aludtam az órákon, mint még soha. Hah. Viszont azóta, az életem csak a pörgésből áll. Ki sem láttam már hetek óta a bulikból. A látásomat elhomályosította a folyamatos alkohol mámor és nem voltam teljesen tisztában azzal mennyire is elpocsékolom az időmet. Mennyire lehet élvezni azt, hogy pusztán fekszel a pihe-puha ágyban anélkül, hogy bármi gondod lenne. Úgy, hogy bárhova menned kéne. Ha most azt válaszoltam volna, hogy megyek a buliba, akkor most tusolhatnék, öltözhetnék, sminkelhetnék. Jaj azok a szoros ruhák, de utálom őket! Most viszont édesen aludhatok egész éjszaka, pihenhetek és tehetem azt amihez valóban, igazából értek : a semmittevéshez. Lehet, hogy csinálok, majd valami finom kaját, vagy rendelek egy pizzát. Az egész csak rajtam áll. Viszont egy valami biztos. Mégpedig az, hogy pihenni fogok!
Szundikálásomból Harry morgolódása ébreszt fel. A könyökömön támaszkodva  felnézek és látom, hogy nyitva van Harry gardróbjának az ajtaja és a hang onnan jön. Szépen lassan felállok és egy másodpercre meg is kell kapaszkodnom az ágyban és vissza kell ülnöm. Jaj azok a rosszullétek. Mikor már úgy érzem, hogy nem fogom kidobni a taccsot akkor felállok és megközelítem a gardróbot. Harry dühösen turkál a ruhái között. Csak egy fekete farmer van rajta. Juj de jól néz ki! Mikor az elmémet normális állapotba rázom vissza és képes vagyok eltekinteni Harry félmeztelenkedésétől, akkor megkopogtatom az ajtót, ami nyitva áll. Harry pedig rögtön rám kapja a tekintetét.
- Felébresztettél.
- És most kérjek bocsánatot, vagy mit vársz? - tárja szét a karját. Baszdmeg. Most meg mi a jó francot csináltam? - Ilyet ne várj tőlem, mert nem igazán fogod megkapni. Örülj, hogy egyáltalán itt lehetsz Del! - emeli fel a hangját és dühösen fordul vissza a ruhái felé – Nem meg mondtam, hogy ne gyere be a gardróbomba? - dünnyögi az orra alatt fenyegető hangsúlyban. Mi?
- Nem – jelentem ki – Azt mondtam, hogy ne kotorásszak a cuccaid között nem azt, hogy ne jöjjek be Harry! - förmedek én is rá – És nem értem, hogy most mégis mi a jó franc bajod van. Felvilágosítanál, ha megkérhetlek rá?
- Nekem? Nekem semmi bajom Del! Komolyan totálisan jól érzem magam, oké? Velem minden rendben! A legnagyobb rendben. Én kérek elnézést, hogy kiakadok. Tényleg. Én kérek elnézést! Del idefigyel ma tudtam meg, hogy gyerekem lesz egy olyan nőtől, akit öt hete ismertem meg és egyszer találkoztam vele. A legjobb barátaimnak hazudnom kellett arról, hogy ki vagy, mert ha megtudnák az igazságot akkor nagyon kiakadnának. És jogosan akadnának ki, hiszen egy felelőtlen barom vagyok, mert nem húztam gumit! És ráadásul szerintem Niall első látásra beléd szeretet és most azt tervezgeti, hogy szakítson el a vőlegényedtől. Aki had jegyezzem meg nem is létezik. Három percenként megkérdezte, hogy "Hol van Del? Mit csinál? Miért nem jön bulizni? Harry miért nem mondtad, hogy van egy ilyen aranyos kuzinod?". És ha már itt tartunk többet ne merészelj példálózni azzal az estével, amikor teherbe estél. Még csak pillantásokkal se, mert a fiúk észre fogják venni, ha még egyszer előfordul kiraklak a házamból Del, esküszöm az életemre! - rám kiállt majd kiviharzik mellettem a gardróbból – Elmentem, ne várj meg!
Ez volt a végszó. A hálóból is gyorsan távozik és hallom ahogy minden lépcsőfokra erősen rávágja a lábát. Dühöngve csapja be a lakás ajtaját. Itt hagyott. Elment bulizni a barátaival, engem pedig itt hagyott egyedül. A lányt, aki a születendő gyerekét hordja a szíve alatt. Fogta magát leordította a fejemet és rám csapta a bejárati ajtót. Megszidott, mintha egy rossz kisgyerek lettem volna. Mintha ő lenne az apám én pedig rossz jegyet vittem volna haza. Még jó, hogy szobafoságra nem ítélt ez a köcsög. Nem kéne, hogy érdekeljenek a szavai. Nem kéne, hogy kiboruljak, azért mert így bánt velem. El kéne engednem a fülem mellett, hiszen nekem most nyugalomra lenne szükségem. De én nem vagyok képes erre, hiszen nincs hova mennem, ő az egyetlen esélyem. És az, hogy egy ilyen emberre kell bíznom magamat és a gyerekemet is nagyon megfélemlít és elkeserít.
Így hát zokogásban török ki, a gardróbra falán végigcsúszva zokogok és közben próbálom a könnyeimet gyorsan letörölni az arcomról, de azok olyan sokan és olyan sebesen jönnek, hogy lehetetlen feladatnak ígérkezik. A lélegzetem is elakad olyan erősen sírok. A kezeimet a térdemre kulcsolom és közben próbálom a könnyeimet visszafojtani, de azok csak jönnek. Jönnek és olyan sebesen folynak le az arcomon, mint talán még eddig soha. Néhány könnycsepp átgördül az arcomon, lefolyik a nyakamon és bemegy egészen a pólóm alá. Olyan, mintha a könnyeimet a babám akarná elnyelni, mintha azért könyörögne, hogy engedd őket ide le anya és én majd elsírom őket helyetted. Én majd segítek neked anya, mert én szeretlek!
- Én is szeretlek kincsem és esküszöm, hogy megfoglak védeni. Nem hagyom, hogy bárki elvegyen téged tőlem. Nem engedem. Soha.