nyolc - vigyázz ifjú titán, mert közeledik a hurrikán

Nagyon köszönöm szépen a megjegyzéseket és a pipákat is egyaránt. A történet következő része már készen van, mert megszállt egy kedves kis tündérke, akit kreativitásnak hívnak és addig idegesített ott bent, amíg le nem gépeltem. Szóval köszönjtek meg neki, mind ezt és mind a következő részt.
Köszönjük idegesítő kis Tündérke, legyen a neved : Kankalin. Drága Kankalin Tündérke. Ezúton szeretném megköszönni neked mindazt amivel az elmúlt pár napban megajándékoztál, te vagy a világ legjobb kis Tündérkéje. Kérlek Soha hagyj el.
Szeretlek. 

Kifulladva dőltem el az ágyon. Nem megy. Egyszerűen nem tudom felhúzni a kedvenc ruhám cipzárját magamon. Kilenc héttel ezelőtt volt utoljára rajtam ez a ruha. Akkor este, amikor megismerkedtem Harryvel. Éppen ezért gondoltam, hogy a születésnapjára szervezett vacsorára ezt veszem fel. Szellemes nem? Azt gondoltam, hogy még mindig simán fel fog jönni rám, de a ruha eléggé ráfeszül apró pocakomra. Így pedig már határozottan látható nyomai vannak a terhességemnek. Nem érdekel ha levegőt sem veszek a vacsorán, akkor is ezt fogom viselni. Ha törik, ha szakad- azért remélem nem fog szétrepedni rajtam, elég kínos lenne. Dühösen tápászkodtam fel a franciaágyról.
- Harry kéne egy kis segítség – dőltem a fiatalember gardróbja az ajtajának. Ő éppen szorgosan kutakodik sötét ingei között, majd kikap onnan egy sötétkéket. Nagyon nehezen lehet megállapítani – főleg ebben a félhomályban-, hogy az nem fekete. De mivel szerény személyen egy csipetnyit ért a divathoz, így persze tökéletesen meg tudom különböztetni a vaj színt a krémtől, pont úgy ahogyan a feketét a sötétkéktől. Harry félre gombolja az ingét, nekem ezen pedig kuncognom kell. Milyen szép kis páros vagyunk. Én nem tudom felhúzni a ruhámat ő pedig félregombolja az ingét. Az ajkait megnyalva pillant rám, miközben az izgatottság szikrája csillog a szemében. Hát igen, húsz éves lett a drága. De még milyen szívdöglesztő húsz éves. Odalépek hozzá és átveszem az irányítást az inge fölött. Először teljesen kigombolom, hogy az egészet újra – tiszta lappal – kezdhessem, majd szépen lassan kezdem a gombokat egyesével begombolni. Az arcom éppen a madár és a pillangó tetoválása közötti üres résszel néz szembe. Túl alacsony vagyok hozzá. Nagyon, nagyon pici vagyok. Ha szeretne, akkor akár a fejem búbjára is könyökölhetne egy egyszerű mozdulattal. Ezen a gondolaton elmosolyodok. Arcomat felfelé fordítom, hogy a legfelső gombot is lássam. Amikor végzek akkor még megigazítom a gallérját, és leszedek egy apró szöszt a válláról.
- Most én jövök – pillantok fel rá, majd egy lépéssel előrébb csúszok és hátat fordítok neki, hogy kényelmesen hozzá férjen a ruhámhoz. A cipzár a felénél akadt el. Onnan feljebb nem sikerült erőszakolnom. Érzem, hogy először gyengéden fogja meg a cipzárat és úgy próbálja felsegíteni. Ó, milyen aranyos! Azt gondolja, hogy olyan egyszerű ezt a ruhát már felvenni. Emlékszem milyen könnyen levette rólam kilenc hete. Közelebb lép és erősebben ráfeszít. Érzem, hogy a meleg levegő a hátamat érinti, amikor a becsípődött ruha anyagát, akarja kiszedni, hogy könnyebben sikerüljön felhúznia azt. Pár másodperccel később a cipzár kattan és felcsúszik egészen a tarkómig. Siker! Még nem vagyok, azért olyan széles. Sóhajtva lépek hátra Harrytől majd körbefordulok párszor.
- Hogy festek?
- Kerekebben, mint amikor utoljára láttalak ebben a ruhában – motyogja mindenféle érzelem nélkül. Nem veszi észre, hogy már hetek óta azon dolgozom, hogy a kapcsolatunk egy picivel jobbra forduljon? Mindent megteszek. Nem nyaggatom minden hülyeséggel, a vizsgálatokra egyedül járok el, a háznézésre ketten mentünk Niallel, vásárolni Louis-val voltam, valamelyik nap pedig Liammel és Zaynnel vacsoráztam, mert kedvesek voltak és elhívtak – minket, csak hogy megjegyezzem. Mindezek ellenére ő még mindig távolságtartó. Nem kérek én egyebet tőle, csak néha egy pillanatnyi kedvességet, vagy tiszteletet.
- Igen, ketten már elég nehezen férünk el benne, de azért a pici megpróbálja összehúzni magát. Igazam van, édesem? - kérdezem suttogva a pocakomtól, amire Harry felhorkan. Értetlenül pillantok rá? - Van valami probléma?
- Semmi – motyogja félmosollyal az arcán. Nem igazán tudom megállapítani, hogy az igazi mosoly-e vagy csak amolyan Harry-vagyok-és-baszottul-gúnyos mosoly. Nála néha nem lehet megállapítani. - Gyere induljunk – simítja kezét a hátamra, amitől egy kicsit még meg is borzongok.
Hülye hormonok utállak titeket!
És téged is utállak, te szívdöglesztő, húsz éves majom. Igen te Harry. Pontosan rólad beszéltem – gondolatban, szóval ne néz rám olyan különösen, mintha értettél volna belőle bármit is. Tudom, hogy ez csak az idegesítő pillantásod. Ismerlek ám.
Őszintén szólva én valami borzasztóan flancos, külvárosi éttermet vártam tele sznobokkal. De kellemesen csalódok, amikor Harry egy családi vállalkozásban üzemelt pizzéria előtt állítja le hatalmas fekete autóját. Még sohasem jártam ezen a helyen, de a kirakatán bepillantva máris a szívembe lopta magát. Fehér-piros kockás terítők. Zöld falak, egyszerű fa asztalok, nevetgélő emberek, és ami a legfontosabb. Hatalmas ínycsiklandozó pizzák. Tökéletes. Gyorsan pattanok ki az autóból – mivel minél előbb bent szeretnék lenni a csodás pizza illatban – és ennek hatására meg kell, hogy kapaszkodjak az autó ajtajában különben gyönyörűen hátravágódnék. Még szerencse, hogy a lapos, világos barna bokacsizmámat vettem fel. Jó választás. A kabátomat egy kicsit összébb húzom magamon, miközben még mindig az étterem belsejébe próbálok bekukkantást nyerni. Harry miután bezárja az autó ajtaját nyugodtan sétál befelé. Ebből gondolom, hogy nem áll szándékában megvárni. Gyorsan pattanok fel a csúszós járdára és gyors léptekkel próbálom ők utolérni. Amikor kitárja az étterem ajtaját rögtön a sajt és a paradicsom illata csapja meg az orromat. Hirtelen pedig felkavarodik a gyomrom. Ó, basszus. Megpróbálom lenyelni émelygésemet, miközben Harry szólítja a pincért, aki túlságosan elfoglalt így csak int az étterem egyik távoli sarkába. Halk country zene szól, ami dallamos és borzasztóan simogató. Legszívesebben rögtön táncra perdülnék, de félek hogy a csizmámra tapadt hó és ez a kőpadló nem éppen a legjobb párosítás. Nem szeretném a mai estét a kórházban zárni. Így hát nem törődve a kellemes zenével – és a fékezhetetlen vágyódásommal a tánc iránt – úgy követtem Harryt, mint valami apró kis pincsi. Fülemet kellemes nevetés csapja meg. Ez csak is Niall lehet. Fejemet rögtön ki dugom Harry háta mögül, így teljesen szemügyre véve a hatalmas társaságot. Nem is gondoltam volna, hogy Harrynek az öt fiún kívül is vannak barátai. Viszont most nem kevesebb, mint tizenketten ülnek az asztalnál. Azt a mindenit! Styles, tudsz te nem pöcsfejként viselkedni?
- Sziasztok – köszönünk Harryvel egyszerre, amire a hatalmas társaság felénk kapja a fejét. Az öt srác rögtön felpattan, hogy hatalmas ölelésbe fogja az ünnepeltet. Ezen elmosolyodok. A srácok különböző módon köszöntik a náluk egy fejjel magasabb "ifjú titánt", ahogy Zayn mondaná. Én is meleg fogattatásban részesülök rögtön Harry után. Medve ölelések és cuppanós pusziknak leszek apró gazdája. Mosolyogva engedem, hogy Zayn lesegítse a kabátomat a vállamról és a sarokban álló – már roskadásig teli – ruhafogasra tegye. Látom, amint egy lánynak rögtön megakad a tekintete apró pocakomon. A többiek nem szentelnek neki nagy figyelmet. Már nem igazán tudom rejtegetni a dolgot a srácok elől sem. Tudom, hogy ez Harry "nagy napja", de most mit tehetnék? Nincs más választásom. Előbb-utóbb úgy is meglátták volna. Hatalmas meglepetésemre Harry segít nekem leülni a számomra már egy kicsit meredek pozícióban lévő boxba, majd lehuppan mellém az Ifjú Titán. 

- Del az a kis pocak azt jelenti amire gondolok? – mutat a mellettem ülő Liam a hasam irányába, ami az üléstől még sokkal jobban kidomborodik.
- Nos, ha úgy gondolod, hogy hajlamos vagyok a hízásra, akkor ki kell ábrándítsalak, hogy nem – nevetek, erre ő a homlokára csapva kapcsolódik be a nevetésbe. Nagyon sok ember tekintetét érzem az arcomon.
- Arra gondoltam, hogy jön a trónörökös? - kérdezi mosolyogva miközben fejével lefelé biccent. Én pedig mosolyogva bólintok a kifejezésre.
- És nem félsz, hogy nem fogsz beleférni a menyasszonyi ruhádba? - kérdezi egy derűs mosolyú szőke hajú lány, aki láthatóan Zayn kezén nyugtatja a sajátját. Mi? Ja persze, az esküvőm. Jordan Taylor Smith-el. Félek? Nem félek? Mit válaszoljak? Mi a normális?
- Még nincs ruha. Tudod Del olyan haláláig menyasszony típus. Már három éve eljegyezték és nem tervez még egyenlőre férjhez menni – mondja a mellettem ülő Ifjú Titán miközben egy zöld szalvétát forgat az ujjai között.
- Furcsa én azt gondoltam, hogy ti Styles-ok mind olyan sietősen haladtok egy kapcsolatba.- Igen ők Styles-ok pontosan ilyenek – vág közbe az a mérhetetlenül aranyos kinézetű lány, aki már idők előtt kiszúrta a pocakomat. - Minden Styles ilyen. Harry legidősebb bátyja Dominic két hónap ismeretség után el vett egy francia cserediákot és most Párizsban élnek. A középső bátyja Zackheri egy tetoválónak csapja a szelet, így már több tetoválás van a testén, mint Harrynek. Minden idejét a szalonban tölti, hogy a lány közelében lehessen. Őrülten szerelmes. A legfiatalabb bátyja  pedig információm szerint éppen ma találkozott élete szerelmével, aki a karjaiba zuhant az utcán, így most vele vacsorázok.Lehet, hogy éppen most kéri meg a kezét, Gideonnál nem lehet tudni. Azt üzeni sajnálja, hogy nem lehet itt, de te biztos megérted. A húga pedig, nos ő még csak öt éves, de azért várjuk a fejleményeket a kis Gemmától – mosolyog kedvesen a lány – Éppen ezért nem értem te, hogy lehetsz ilyen elcsépelt. Már régen pottyantanod kellet volna vagy két gyereket. - Fejezd be Eleanor – csattan fel Harry, nekem pedig az összes szőr feláll a tarkómon.- Most miért? Mond, hogy nem ez az igazság – támasztja a kézfejére az állát. Harry dühösen pattan fel mellőlem és a karomnál fogva engem is felránt magához. A szemeiben úgy csillog a düh, hogy úgy érzem mindjárt felrobban. Félek tőle. Ebben a pillanatban. Ténylegesen, valójában tőle magától félek. Most jövök rá, hogy Harry ijesztő is tud lenni, ha akar. De úgy tűnik a hosszú barna hajú lányt ez nem igazán hatja meg. Csak tovább bámul mosolyogva. - Köszönöm, hogy eljöttetek srácok. Nagyon sokat jelent nekem ez a gesztus, de ha nem gond inkább most távoznák. Gyere Del, menjünk. - Jó utat – kiállt nekünk egyet még az a hosszú hajú démon. Harry annyira ideges, hogy a hátán megfeszülnek az izmok. Elhagyjuk az éttermet. Csapot-papot otthagyunk. Még a kedvenc kabátom is ott maradt. Jaj most már eggyel bővülhet az Emberek akiket utálok listám. Mennyei! 
A lakásba felérve, most kivételesen nem tört ki belőlem a sírás. Természetesen Harryből sem. De ha elképzelem, hogy milyen az, amikor a sírás szélén áll, akkor azt mondanám, hogy ez az az állapot. Nem szól semmit. Egyszerűen csak leül a nappali közepén elterülő hófehér szőnyegre – természetesen miután levette a cipőjét – és mereven bámul maga elé. Nem tudom, hogy mely szavakkal bántotta meg ennyire az a nő, de legszívesebben kitépném most a torkát a helyéről és feldugnám a végbelébe. A szívem szakad meg attól a látványtól ami a szemem elé tárul. Harry arcán egy apró, vékony könny gördül végig. Istenem ezt egyszerűen nem bírom csak így nézni. Én nem vagyok Harry. Én nem az az ember vagyok, aki képes végig nézni mások szenvedését, szomorúságát. Én az vagyok, aki megpróbál osztozni a terheken, vagy legalább egy icipicit elvenni belőlük. Így hát nem tehetek mást, mint hogy befészkelem magam Harry mellé és várok. Belé karolok és a fejemet a felkarjának döntöm. Meg sem moccan. Még csak egy apró izom sem rándul a testén. Elkeserítő.Nem fogok addig moccani, amíg nem tesz valamit. Amíg nem mond valamit. Most ebben a pillanatban még azt is elfogadnám, ha átkokat szórna a fejemre, csak szólaljon már meg végre. Kérlek Harry. Nagyon szépen kérlek csinálj valamit. Amikor érzem, hogy egy nedves csepp csöppen a kézfejemre, akkor az arca felé fordítom az enyémet. Egyenesen bámul a semmibe. Miközben a könnyek hangtalanul csorognak le az arcán. Nem némán sír. Nem sír. Vagyis de. Igazából nem tudnám megmondani mi az amit valójában csinál. Az igazság az, hogy a könnyei iszonyú gyorsan csurognak le az arcán, viszont egy darab izma sem rándul. Ő még könnyektől áztatott arccal is elképesztően csodálatos. Én pedig nem tudom ezt tovább nézni. Addig mocorgok amíg az ölébe nem keveredek valahogy. Mindkét kezemet két oldalt az arcára teszem. Semmi. Éppen akkor simítok végig szeme alatt, amikor onnan ki akar buggyanni egy könnycsepp, ezzel rögtön le is törölve onnan. Erre a mozdulatra felém fordítja a fejét. A szívem összefacsarodik, ahogy látom rezzenéstelen arcát. Miért nem dühöng, csapkod, kiabál, szenved? Miért? Miért sír ilyen csendesen? Hogyan képes erre? Még néhány könnycseppet törlök le az arcáról, de azok csak nem akarják abbahagyni a potyogást. Amikor a szemébe nézek már nem azt a dühöt látom, amit az étterembe. Inkább a szomorúságot és a fájdalmat. Ettől pedig nekem is egy könnycsepp gurul végig az arcomon, majd megáll az államon. Harry oda kapja a tekintetét, majd egy pillanatra összehúzza a szemöldökét. Utána kisimulnak a vonásai. Lehajol. Egyenesen az államhoz. És egy apró puszival lecsókolja onnan azt az apró könnycseppet, amit érte hullattam. Mert azt érte hullattam. Nem a bántó szavai miatt. Nem a sértései, tettei miatt. Érte. Azért, amit vele tettek, ahogyan vele bántak. Mert sajnáltam. Sajnálom, mert ő az én Harrym. Az én Harrym, akit bántottak. Amikor ajkait az enyémre helyezi, akkor már nem folynak a könnyei. Olyan erősen szorít magához, hogy úgy érzem eltöri a bordámat – ismét. Én arcát szorítom a tenyerem közé, miközben számat szorosan tapasztom az övére. Nagyot sóhajt, amikor feljebb csúszok így egy szintbe helyezem magunkat. Ujjai az államra vándorolnak. Oda, ahonnan a könnyemet lecsókolta. A fejemet feljebb dönti, hogy nagyobb szögben érjen hozzá az ajkaimhoz. Miközben megnyalja alsó ajkamat én már a szívére helyezem a kezemet az ingén keresztül. Melegséggel tölt el, ott legbelül, amikor érzem ahogyan a szíve őrült tempóban ver. Még egyet sóhajt és a csípőmnél fogva húz még közelebb magához. Viszont nem tud teljesen magához préselni. A pocakom. Egyszerre pillantunk le. Majd ismét vissza egymásra. Sajnálatos módon ettől az apró pocaktól már nem tudom testem minden négyzetcentiméterét az övéhez préselni. De úgy tűnik, hogy ez őt egy csöppet sem zavarja. A nyakam vonalán finoman simít végig, majd egy apró csókot nyom az orrom hegyére. - Köszönöm – suttogja. Én fel pillantok rá. Elmosolyodok majd egy óvatos puszit nyomok a szája bal sarkába, a jobba utána duzzadt puha, rózsaszín ajkaira.
- Az a nő egy hárpia – suttogja ajkaimra. Én meg sem szólalok, mert tudm, hogy akkor nem folytatná – Régen az én barátnőm volt. Fél évig tartott. Boldog voltam vele, még el is jegyeztem. Tizennyolc évesen! - kiált fel Ezért ismeri ennyire a Stylesok elhamarkodott döntéseit – gondolom magamban. - De szerencsére hamar rájöttem, hogy mi a baki ebben az egészben. Így hát rögtön felbontottam az eljegyzést és szakítottam vele. Természetesen nem szabadulhattam tőle. Magába bolondította Louis barátomat és azóta az az életcélja, hogy megkeserítse az életemet. Eddig nem nagyon sikerült neki, de- Most talált fogást rajtad, mégpedig engem – nevetek fel – Ő tudja ugye? Tudja, hogy nem vagyok a rokonod.- Harry bólint. - Hát ez fenomenális! És ki tudja még?
 - Ha ő tudja ,akkor már biztosan tudja mind a három bátyám. Alig várom, hogy a Dominic, Zackheri és Gideon hurrikán letépje a golyóimat és megetesse velem.